Kisokos

Miért pont Pécs?

A producer mindenképpen P betûs várost keresett a filmhez, mert a marketing pszichológiában köztudott, hogy a P-s szavak (puha, pokróc, Pálos) kellemes érzést keltenek az emberben. Szóba jött Piliscsaba, de ott a Sorstalanságot forgatták (nem hiába ott!), Peking (ott készült Ang Lee oscar díjas filmjének több jelenete, nem hiába!), de végül Pécs gyozött, ami közelebb van mint Peking, így a stábnak nem kell nagyon korán felkelni, de kevesebb benne a statiszta, ez tehát egy kompromisszumos megoldás.

Miért pont 33-an vagyuk a stábban?

Az egyik legfontosabb szempont volt kezdettõl fogva, hogy 33-an legyünk a stábban. Száznegyven sikeres európai film stáblistáját néztük végig, és számoltuk össze, hányan szerepelnek rajta a színészek nélkül, és ez jött ki átlagnak. Igazából 33,4, de abba maradtunk, hogy én úgysem számítok annyira, így én lehettem a négy tized. (Igazából az a gyanúm, hogy ezzel megmentettem a produkciót.)

Milyen hosszú a stáb-konvoj?

A Spielberg Budapesten forgó filmjéhez felvonuló autók egy kilóméteres sort képeznek. Természetesen mi is törekedtünk a kerek számra, bár az EU-szabványok engedik a fél és negyed kilóméteres konvojokat is. Végül összejött úgy száz méter, de csak úgy, hogy béreltünk harminc kisbuszt és két kamiont.

Folyt.köv.

szirmai márton